Hozzászólások:
2011.02.11. 18:17 granturismo-s

 

Jogos a kérdés; miért foglalkozik egy szélessáv blog egy e-book olvasóval? Nos először is szögezzük le; egy fillért nem kaptam az Amazontól (sajnos), tehát a teszt elkészítésének egyetlen oka, hogy igencsak figyelemre méltónak tartom magát a készüléket, valamint az általa kiváltott hatást. Az Amazon ugyanis idén júniusban jelentette be, hogy több elektronikus könyvet adnak el mint nyomtatottat, az arány 2010 második félévében 115:100 volt az e-book javára. Jól látszik tehát, hogy szépen csendben forradalmi esemény zajlott le tavaly. Ennek az eseménynek a másik főszereplője maga az eszköz, a Kindle 3G, azaz a harmadik generáció.

Nézzük hát, mit tud ez a kütyü. Sajnos nem volt alkalmam az előző generációkhoz, de a nálam szakavatottabb tesztelők szerint az új kiadású, Pearl fantázianevű e-ink kijelző 50%-al magasabb kontrasztarányra képes, mint az elődje. Elsőre, az LCD kijelzőhöz szokott szemnek kicsit furcsa a szürkés alapszínű monokróm kép, de olvasás közben hamar megszokható. Engem leginkább arra a játékra emlékeztetett, ahol két tekerentyűvel lehetett különböző ábrákat rajzolni egy kis képernyő-szerűségre, majd fejjel lefelé fordítva hevesen rázogatva, a benne lévő homokszerű anyag segítségével kellett törölni a képet. Annyiban megállhatja a helyét a hasonlat, hogy – mint minden e-papírnál – itt is csak a kép, ill. szöveg kirajzolásához kell energia, aztán az akár örökre ott maradhat – vagy amíg újabb oldalra nem lapozunk. Könnyen belátható, hogy ez meglehetősen energiatakarékos módszer, és ugyan még nem volt lehetőségem leellenőrizni, de az eddigi tesztek akár egy hónapos működési idővel is kecsegtetnek – egy feltöltéssel.

A Kindle másik érdekessége – legalábbis az általam birtokolt 3G modellé – a beépített 3G kapcsolat, amely a minden modellben megtalálható WiFi modul mellett egy UMTS modult jelent. Ezt könyvvásárlásra lehet használni, tehát azokon a mobilhálózatokon amelyekkel az Amazonnak szerződése van, ingyen és forgalmi díj nélkül lehet Interneten csatlakozni az oldalhoz és böngészni, illetve vásárolni, amely aztán ezen a hálózaton keresztül szinte azonnal le is töltődik. Jelenleg ezt a szolgáltatást mintegy 100 (!) országban lehet igénybe venni. Ahol ez a lehetőség nem áll rendelkezésre de van WiFi hotspot, ott ezt használva lehet csatlakozni. A készülék rendelkezik ugyan egy, meglehetősen kezdetleges böngészővel, de a lassú frissítési idő miatt nem nyújt nagy élményt, csak „végszükség” esetén használható.

A képernyő egyébként 6”, azaz kb. 16 cm átmérőjű, és 600×800 pixel felbontású, valamint 16 szürkeárnyalatot képes megjeleníteni. A belső memória 4GB méretű, mivel azonban az átlagos könyv mintegy 1 MB tárhelyet foglal el, ezért kb. 3.500 könyv tárolására alkalmas. Az én tapasztalatom viszont az, hogy az átlag könyv inkább fele-, harmadakkora, ezért ezt a 3.500-at nyugodtan megszorozhatjuk kettővel. Azt hiszem, kevés ember rendelkezik akár csak tizedennyi könyvvel is. A gép súlya alig 240 gramm, így egyáltalán nem fárasztó tartani, a két oldalsó élen található lapozó gombok pedig tökéletesen kézre állnak. A kezelése pofonegyszerű, a könyvek feltöltésük után azonnal megnyithatóak, ha abbahagytuk az olvasást, a következő alkalommal onnan folytathatjuk, ahol legutóbb tartottunk. Az egyszerű lapozáson kívül ugrálhatunk a fejezetek között, ha van tartalomjegyzék, azt is kihasználhatjuk, és természetesen oldalszámokra is ugorhatunk. A szövegben elhelyezett, weboldalakra mutató linkeket is megnyithatjuk, ha van aktív netkapcsolat. A gép alsó részén egy teljes billentyűzet található, ez talán a Kindle egyetlen gyenge pontja, a gombok ugyanis meglehetősen aprók, a számbillentyűk előhívása pedig elég macerás; a Sym gomb megnyomása után ugrik fel a virtuális számbillentyűzet, amelyben a négyirányú navi-gombbal lehet mozogni és a megfelelő számot kiválasztani.

A gépen az egyetlen csatlakozó egy micro-USB port, amelyen keresztül tölteni lehet, vagy a számítógépünkhöz csatlakozni. Itt kell megjegyeznem, hogy a Kindle több mint egy olvasó, egy komplett szolgáltatáscsomagot is kapunk. Egyrészt a megvásárlásakor regisztrálunk az Amazon rendszerébe, mint Kindle-tulajdonos, ezáltal a készülékünkön egyből a saját profilunkat látjuk az áruházban. Kapunk egy, a számítógépre telepíthető programot, amely e-book olvasó funkcióval is bír, ennek segítségével tölthetünk fel könyveket az olvasóra, de olvashatjuk a könyveket a számítógépen is. A rendszer ráadásul megjegyzi, hogy hol mennyit olvastunk és szinkronizálja az eszközöket.

A legkényesebb kérdés az olvasnivalóé. A rossz hír: az Amazon jelenleg egy darab magyar nyelvű könyvet nem árul. Aki azonban megfelelő szinten ért angolul az viszont eredetiben olvashatja a kedvenceit. Aki valami magyar nyelvűt szeretne olvasni, annak első dolga valamilyen elektronikus formátumba átvinni a könyveket, vagy keresgélni. Ebbe nem szeretnék részletesebben belemenni, maradjunk a régi mondásnál; „aki keres az talál”, a többit mindenki fantáziájára bízom… Ha már megvan a fájl akkor a következő lépés annak olyan formátumra alakítása, amelyet a Kindle kezelni tud. A MOBI, PRC, TXT, TPZ és a saját AZW formátumát támogatja natívan. Kezeli a PDF állományokat is, azonban ez a funkció meglehetősen nehézkes, nem tördeli újra a lapokat, nem lehet betűméretet váltani, stb. tehát nem ajánlott. Mi akkor a megoldás? Kettő is van. Az első a hivatalos; elküldjük az Amazonnak akik egy jelképes összegért és az adatforgalmi díjért cserébe átalakítják AZW formátumba, az általunk küldött fájlt. A második a macerásabb, olcsóbb; letöltjük a Mobipocket Reader nevű programot, amellyel a legtöbb szövegfájlt át lehet PRC-be konvertálni, amit a Kindle minden gond nélkül „megeszik”. Jelen sorok írója mintegy 150 könyvet konvertált át, és probléma nélkül tudja azokat is olvasni. A lelkiismeretem is tiszta, hiszen mind a 150 könyv nyomtatásban is a polcomon áll, tehát senkit nem rövidítettem meg egy fillérrel sem.

Milyen olvasni? Először ugyan kicsit furcsa, mivel képernyő révén az ember várná a háttérvilágítást és a villanásszerű frissülést, ehhez képest a frissülés inkább két villanás, és ugyanúgy fényre van szükségünk az olvasáshoz, mint egy hagyományos könyvnél. Ha azonban megszokjuk, ami gyorsan megy, akkor nagyon kellemes élményben van részünk. A szemet egyáltalán nem fárasztja, a lapozás gyors és kényelmes, és szinte bárhova magunkkal vihetjük az egész könyvtárunkat. Persze a könyvek illata és tapintása még mindig hiányzik, és azt hiszem nekem mindig is hiányozni fog, de a jövő már a bejárati ajtónkon kopogtat…

Egy szó a piszkos anyagiakról; a készüléket két változatban, csak WiFi-s és WiFi+3G formában lehet megvásárolni, 139, ill. 189 US dollárárt. Az Amazon ráadásul nagyvonalúan átvállalja a vám és ÁFA terhet, cserébe viszont kizárólag a UPS-el szállít, ami az áron felül egy 20 dollár körüli kiadást jelent.

A bejegyzés trackback címe:

https://adsl-szelessav.blog.hu/api/trackback/id/tr402654481

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A blogról

Internettel és szélessávú tartalmakkal kapcsolatos legfrissebb hírek és érdekességek, technikai tudnivalók, valamint hasznos információk a szolgáltatók háza tájáról.

Legfrissebb kommentek

  • thing: Nyakunkon a választás! jela.hu/?p=828 :-) (2010.04.08. 13:40) A Windowsban lehet böngészőt választani!
  • helota (törölt): A mobilinternet a legnagyobb átverés. A sebessége legalábbis a T-mobilenál 20 kb/s körül van a bei... (2009.12.16. 13:47) A mobilinternet csapda
  • Az EREDETI: hello! 2005 óta vagyok az invitelnél, (határozatlan) és mivel nem voltak képesek az árakat csökken... (2009.08.11. 18:45) Hűségszerződés újra
  • lazer: MAjd a piratebay-es fiúk ezt is megtorpedózzák a Videóbay nevű alkalmazással, ami korlátok nélküli... (2009.06.29. 22:42) Újabb ötlet a tévé megmentésére?
  • lazer: Már a fórumot is reformálta a Twitter, a Tweetboard segítségével! isite.hu/internet_hirek/sz%C3%A... (2009.06.28. 22:49) Dokumentummegosztás Twitteren

Oldal RSS

ADSL blog

Nincs megjeleníthető elem

Szélessáv blog

Nincs megjeleníthető elem

Internet szolgáltatók blog

Nincs megjeleníthető elem

Netpédia

Nincs megjeleníthető elem

Kiemelt szócikkek

süti beállítások módosítása