A tévénézés az utóbbi időben kezd visszaszorulni, az internet pedig teret hódítani. Ezen változtatna a Livestation, amely a világ minden részéről több ezer csatorna műsorait teszi elérhetővé. Kipróbáltuk, hogy is működik.
Ma már nem jelent igazi kihívást megtalálni egy szöveges dokumentumot az interneten. Egy képet, vagy egy képen szereplő tárgyat annál is inkább. A Jinni ezt a hiányosságot kísérli meg pótolni, igaz nem igazi képkeresővel, hanem a képek címkézésével. Jelenleg a béta változat próbálható ki.
Időnként mindenki feje fölött összecsapnak a hullámok: áttekinthetetlenné válik a elvégzendő munkák tömege, nem beszélve az ügyfelek és határidők nyilvántartásáról. A rendrakásban segíthetnek a projektkezelők, ebből szemlézünk néhányat.
A digitális szakadék felszámolásában a különféle (pénzbeli) segélyek, tájékoztató előadások nem sokat segítenek. A Wifi falu mozgalom ezt felismerve egy másik utat válaszott: internetelérést és számítógépet kínál azoknak, akik egyébként nem engedhetnék meg maguknak. De hogyan is működik ez a rendszer?
http://internet-szolgáltató.blog.hu
A The Next Big Sound új szolgáltatást nyújt a popzene kedvelőinek: mindenki felfedezheti a jövő kultikus bandáit. Az oldal ugyanis kis, még ismeretlen előadók zenéit gyűjti, és a látogatók szerződtethetik őket. A legprofibb zenemogul az lesz, aki meg tudja jósolni, hogy ki fut majd.
Magyarország az internetpenetráció ügyében soha nem állt jól az Unióban. Most viszont egyre aggasztóbb a helyzet, ha a statisztikákat nézzük: a DSL előfizetők száma nem növekszik, és a más technológiáké sem a korábbiakhoz képest. Számos ország alkotmányos joggá tenné az internethozzáféréshez való jogot - ehhez mi egyelőre nem nagyon tudnánk csatlakozni. Milyen okok húzódhatnak meg a háttérben?